Rendhagyó kémia óra a Gyakorló Általános Iskolában

Az Ökoiskola program keretében a Szent István Egyetem diákjai és tanárai minden évben előadásokat tartanak a Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának diákjai számára. A 2016 február 11-ei előadás egy rendhagyó kémia óra volt, ahol a tanulók számára olyan kísérleteket mutattak be, mint például a "vulkán" modell vagy a felhő képződés. Ezen túl a cél a kísérletek látványossá és érdekessé tétele volt, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltse a természettudományok iránt.

Az ismeretterjesztő előadást a Szent István Egyetem Talajtani és Agrokémiai tanszékének docense Dr. Czinkota Imre, Dr Horváth Márk, és Sebők András valamint a Szent István Egyetem ökotoxikológia MC hallgatói Kerekes Ivett és Berta Roberta tartották. Az előadással a Felajánlók a pedagógiai célok megvalósulását egészítették ki: a gyerekek nagyon élvezték a rendhagyó kémia órát és azóta hatékonyabban tudják elsajátítani a kémiai ismereteket.

Köszönjük az előadóknak a színvonalas előadást!

A rendezvényről készített képek itt tekinthetőek meg.