Főiskolánk oktatóinak sikeres szereplése a X. Miskolci Taní-Tani Konferencián

„A teljesítmény művészete” - X. Miskolci Taní-Tani Konferencia, 
Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet - 2017. február 3. 
 
A tízedik alkalommal megrendezett, főként gyakorló tanárok érdeklődésére számító rangos szakmai eseményen eddig még nem látott aktivitással Főiskolánk négy oktatója és egy hallgatónk tartott előadást a következő témákban:
 
Frank Tamás: Konduktorhallgatók természettudományos műveltségének mintázata
Dr. Mascher Róbert: A differenciálás művészete - művészeti nevelés a Pető András Főiskola intézetében
Dr. Túri Ibolya: Hallgatói nézetek a konduktori szerepről és tevékenységről
Dr. Pintér Henriett, Csontó Barbara: Az együttműködő tanulás szerepe a közös tanulói teljesítményben
 
Dr. Pintér Henriettel a Pető András Főiskola egyik végzős hallgatója, Csontó Barbara tartott közös előadást melyben az „együttműködő tanulás” közös tanulói teljesítményének tanulási folyamatáról számoltak be. A hallgatót Mascher Róbert, a HTI igazgatója is támogatta és segítette. 
Az együttműködő munkában a teljes negyed évfolyam tanító specializációs diákjai vettek részt, s közülük hat hallgatótársuk dolgozott tovább az anyagon: Csontó Barbara, Győri Vera, Juhász Réka Orsolya, Kerekes Anna, Lőrincz Zsanett és Prokk Zsófia. 
 
Főiskolánkat már 2016-ban is képviselték más hallgatók Szegeden, a Pedagógiai Értékelési Konferencián, szintén Pintér Henriett mentorálásával. Lelkes hallgatóink színvonalas munkájukkal mutatnak példát Főiskolánknak.